• Balázs Tóth

Ismét cirkusztörténelmet írtak a magyar artisták

ifj. Richter József és felesége, Merrylu Richter lettek a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál abszolút győztesei - az Arany Pierrot díj nyertesei.

A díjátadás pillanata...

A két évenként megrendezésre kerülő Budapesti Cirkuszfesztivált először 1996-ban rendezték meg. Azóta nívója miatt a világ vezető cirkuszfesztiváljai közé nőtte ki magát, a világ második legrangosabb cirkuszi fesztiváljának is szokták nevezni. A zsűriben és a közönség között a nemzetközi cirkuszi világ legnagyobb kíválóságai vannak jelen. Az idei eseménynek van egy igazán romantikus szála is. 6 évvel ezelőtt Merrylu és ifj. Richter József ezen a rangos eseményen ismerkedett meg egymással. Akkor külön-külön - riválisként - indultak a versenyen, és végül mindketten megnyerték az Arany Pierrot díjat. A 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrije a tradicionális magyaros zsoké produkciót bemutató Richter csoportot, valamint a Casselly család négy fordulatos szaltóval bemutatott akrobatikus elefántszámát is győztesnek hozta ki. Ezt követte néhány romantikus randevú, majd egy előadás alatti eljegyzés, végül egy világraszóló esküvő a Bazilikánál, ahová az ifjú pár - stílusosan - elefánt háton érkezett.

Esküvő elefántháton...

Idén - 6 év után - a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Merrylu és Richter József közös világszámukat mutatták be, a balett a lóháton - azaz a pas de deux című produkciót, amivel már a Monte-Carloi Cirkuszfesztivál közönségét is lenyűgözték. Ott megnyerték a cirkusz világ oszkár díjának is hívott Arany Bohóc díjat. A Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett fesztiválon a produkciójuk után a közönség percekig állva tapsolt. Profi előadásukkal, lezser de mégis precíz mozgásukkal nemcsak a közönséget varázsolták el: a magyar cirkuszigazgatók arany díját, és a nemzetközi zsűri döntése alapján a fesztivál Arany Pierrot díját is bezsebelték. Ezzel ifj. Richter József az egyetlen magyar aki elnyerte ezt a rangos díjat, sőt, idén már második alkalommal. “2020 elég jól kezdődik, év elején rögtön 2 arany díjat is bezsebeltünk, nagyon boldogok vagyunk, és újult erővel készülünk az idei turnénkra.” mondta ifj. Richter József, Arany Bohóc díjas és kétszeres Arany Pierrot díjas artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Balett a lóháton...

ifj. Richter József és felesége Merrylu Richter a Magyar Nemzeti Cirkusszal március 12-én indul országos turnéra, ahol a többszörös Aranydíjas produkciót is láthatja közönség. A nyári hónapokban nagyszabású cirkuszműsoruk Balatonlellén lesz látható.